2015. július 14., kedd

Hagymás bagett

                                 Hozzávalók:

35 dkg kenyérliszt BL80
35 dkg finomliszt BL50
2 dkg élesztő
2 tk cukor
2 dl víz
2 tk só1
3 fej hagyma



Elkészítés:
Az élesztőt elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot és a langyos vizet. A liszteket egy mély tálban összekeverjük, és ebből a lisztkeverékből 2-3 marékkal az élesztőbe keverünk úgy, hogy csaknem tejföl sűrűségű legyen. 15-20 perc alatt jó habos kovász lesz belőle. A lisztbe belekeverjük a sót és  a közepébe mélyedést csinálunk, ide öntjük a kovászt. A kenyértésztát 15-20 percig dagasztjuk kézzel, ha szükséges, teszünk még hozzá vizet vagy sót. A nagyobb kockára vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, lehűtjük, majd hozzá adjuk a kenyértésztához és jól összegyúrjuk, majd 35-40 percig duplájára kelesztjük. Lisztezett felületre öntjük, és annyi felé vágjuk, amennyi bagettet szeretnék sütni. …én most a következő képen készítettem: kicsit megsodortam, félbehajtottam és elkezdtem a nyújtódeszkára csapkodni-félbehajtani  – 30-40-szer, majd kisodrom és sütőpapírral bélelt tepsire teszem úgy, hogy a sütőpapírt kicsit felhúzom mellette, pengével vagy éles késsel bevágom és 15-20 percig pihentetem. A sütőt 220C°-ra előmelegítem – villanytűzhely nem légkeveréses - egy kis lábasba vizet teszek a sütő aljába, így biztos, hogy nem szárad ki, vizes ecsettel megkenem és 220 fokon 35 percig sütöm, majd mérsékelem a hőfokot 180 fokra, és még 10-15 percig sütöm. Rácsra kitesszük, vizes ecsettel átkenjük, és hagyjuk kihűlni.









2015. január 7., szerda

Göngyölt töltött kenyér

Göngyölt töltött kenyér


Hozzávalók:
30 dkg BL 80-as kenyér liszt
30 dkg BL 55-ös finom liszt
20 dkg teljes kiőrlésű rozs liszt
2,5 dkg élesztő
3 tk só
3 tk kanál cukor
2 dl aludttej
3,5-4 dl víz - a liszttől függ a mennyisége

a töltelékhez:
20-30 dkg tarja vagy gépsonka
20 dkg trapista sajt -  mindkettő apró kockára vágva.