2017. február 28., kedd

Áfonyás camembert-es kenyér

Hozzávalók:
15 dkg TBL 300-as teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
34 dkg BL 80-as kenyérliszt
2,5 dkg élesztő - friss, nem por
fél camembert sajt 1 cm-es kockákra vágva
3 evőkanál áfonya lekvár - saját készítés :-)
3,5 dl víz
1 evőkanál tejföl
2-3 teáskanál só

Elkészítés:
Az élesztőt elmorzsoltam, hozzáadtam 2 kávéskanál cukrot, egy nagy evőkanál tejfölt és kb 3dl vizet. Jól összekevertem és hozzáadtam 3 marék lisztet, ezt is jól elkevertem. A liszthez adtam a sót majd a    közepébe egy kis mélyedést csináltam, ide öntöttem a felfutott élesztőt. Jól összedolgoztam és hagytam 35-40 percig kelni. Ekkor adtam hozzá az áfonya lekvárt és jól összedolgoztam, majd jött hozzá a kockákra vágott sajt. További 8-10 percig dagasztottam, amíg az áfonya és a sajt is jól elkeveredett. Ment pihenni kb 50 percet, ekkor hajtogattam majd ment lisztezett szakajtóba kelni 1 órát. Hideg vaslábasba és hideg sütőbe  tettem, 235 fokra állítva a sütőt. 50 perc után  levettem a lábas tetejét és még 10-15 percig fedő nélkül sütöttem. Rácsra téve vizes ecsettel átkentem és hagytam kihűlni. 

Nagyon finom lett....